10 fontos alkatrész, amit évente ellenőriztessünk! Miért?
Bármilyen gépjármű üzemeltetése és használata során alapvető, vagy ha úgy tetszik betartandó feladat a kilométer-futáshoz vagy időszakhoz köthető kötelező szervizek elvégzése. Ezt nevezi a szaknyelv szervizintervallumnak. Ez alatt pedig az időben, vagy futásteljesítményben kifejezett periódust értjük, amelynek leteltével a gyártó által előírt karbantartásokat el kell végeztetni. Legalább évente és legalább 10 alkatrészen elvégzendő a szervizelés.
10 fontos alkatrész, amit évente ellenőriztessünk! Miért?
Hogy miért beszélünk kötelező megnevezésű szervizekről? Azért, mert a szükséges vizsgálatok elhanyagolása súlyos meghibásodáshoz, vagy akár balesetveszélyes állapot kialakulásához is vezethet.
A szakértői vélemény azt javasolja, hogy 15-20.000 kilométerenként, illetve évente ellenőriztessük gépjárművünk műszaki állapotát autószerelővel!
Minderre miért is van szükség és mi lehet a következménye, ha elmaradnak ezek az ellenőrzések?
A járművek időszakos és rendszeres karbantartása nem csak az autó, de annak tulajdonosa szempontjából is lényeges. Ha erre nem tudunk kellőképp odafigyelni, vagy éppen nem vagyunk tisztában azzal, hogy mire is kéne figyeljünk, annak komoly anyagi vonzata keletkezhet. A nem megfelelően vezetett szervizkönyv pedig rontja autónk eladási értékét, ezt viszont nyilvánvalóan mindannyian szeretnénk elkerülni.
A BHPgumi szakértői csapata szerencsére tudja, hogy ez hogyan lehetséges!
Tekintsük át melyek ezek az autóalkatrészek
A gépkocsi elhasználódik, alkatrészei kopnak, szennyezetté válnak, vagyis Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”.
A következőekben számba vesszük azon autóalkatrészek listáját, amit érdemes és szükséges visszatérő rendszerességgel, szakértő személyekkel átnézetni.
Fékek vizsgálata: A fékrendszer a gépkocsik legfontosabb biztonsági
berendezése. A megfelelő fékhatás a biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele. Ezért különösen ügyelni kell a fékrendszerben működő alkatrészek állapotára és minőségére. Fontosabb alkatrészei: féktárcsa + fékbetét, féknyereg, fékcsövek (fém+gumi), főfékhenger,
fékerő szabályzó, fékszervó (rásegítő) és persze a fékpedál. A gépkocsik tárcsafékkel vagy dobfékkel vannak ellátva. Minden autótípusnál meghatározzák a gyártók a minimális féktárcsa vastagságot, fékdob átmérőt. Egy első féktárcsa optimális élettartama általában 40-60.000 kilométer, a fékbetété 20-30.000 kilométer. A hátsó féktárcsa élet-tartama típustól függően 50-80.000 kilométer, a fékbetété 30-60.000 kilométer. Egy átlagos féktárcsa kopása max. 2 mm az újhoz képest, de egyes típusoknál 3 mm is lehet. A fékbetétnek a fékezés során igen nagy teljesítményt kell kifejteniük, mivel lágyabb anyagból készülnek, mint a féktárcsák. Ennek következtében gyorsabban is kopnak, csereperiódusuk rövidebb. Ha a fékbetétek vastagsága a minimális 2-3 mm alá csökken, akkor az optimális fékhatás már nem biztosított. Ezért rendkívül fontos a megfelelő minőség és a precíz, szakszerű szerelés. A fékezéskor
keletkezett hőt súrlódás okozza, és a súrlódás pedig a fékbetétek kopásához vezet. Amikor egy szerelő megbontja a fékrendszert, meg tudja állapítani, hogy a fékbetétek és féktárcsák az előírt vastagságnál vékonyabbak-e, azaz szükséges-e cseréjük. Sajnos erre a hibára használat közben már csak a legrosszabb esetben derülhet fény, így a gyakori ellenőrzés elengedhetetlen!fek
A blokkolásgátló rendszer, azaz ABS ellenőrzése: Az ABS olyan aktív biztonsági eszköz, mely egy erős fékezés során megakadályozza a
kerekek leblokkolását, és ezzel fenntartja a jármű irányíthatóságát.
Az ABS fékrendszer hiba észlelése könnyű, a műszerfalon az ABS visszajelző világít. Márpedig ha az ABS lámpa világít, sajnos nem ússzuk meg a szerviz meglátogatását! Hogyan hibásodhat meg ez a rendszer? Na ez az a kérdés, amit csak egy szakember tud megválaszolni. Elképzelhető, hogy légteleníteni kell a műszert, vagy a hidraulikával van probléma, esetleg az ABS jeladója a hiba forrása. Ha azt tapasztaljuk, hogy világít a műszerfalon a kis ABS jelzés, haladéktalanul forduljon szervizes segítséghez!
Lengéscsillapítók vizsgálata: A lengéscsillapítók vizsgálata általában már mindenhol számítógépes lengéscsillapító vizsgáló padon történik. Ez a mérés közel 100%-os pontossággal megmutatja a lengéscsillapítók jelenlegi állapotát.
Mikor szükséges bevizsgáltatnunk a lengéscsillapítók hatásfokát?
a gépjármű irányítása kanyarodás közben bizonytalan
hepehupás útszakaszon az irányítás nehézkes
gödrös/bukkanós útszakaszon erős koppanásokat hallunk
olajszivárgást észlelünk a lengéscsillapító körül
gázadáskor az autó eleje ráz
fékezéskor az autó inog, elhúz
hosszabb fékút
a gumiabroncsok egyenlőtlen, “kagylós” kopása esetén is a lengéscsillapító lesz a ludas.
Ha a fentiek bármelyikét tapasztaljuk, a lengéscsillapítók elégtelen állapotba kerültek és kifejezetten balesetveszélyesek, azonnal keressünk fel egy szervizet! Ennek elkerülése érdekében ellenőriztessük évenete szerelővel az alkatrészt! Végül, de nem utolsó sorban, a lengéscsillapítót csakis párban szabad cserélni! Így viszont lehetőségünk van arra, hogy akár a gyárinál masszívabb, strapabíróbb modellt szereltessünk be!
- Alváz vizsgálata-ellenőrzése: Ezt azért nagyon fontos ellenőriztessük, mert a használatból adódó rozsdásodásra és egyéb sérülésekre ekkor derülhet fény. A vizsgálat elvégzéséhez az autó megemelése szükséges, erre azonban más körülmények között nem kerülne sor, így az esetleges hibák, hegek sem derülnének ki.
- Olaj és víz szivárgások vizsgálata: Legyen szó a gépjárművel kapcsolatos bármilyen folyadék szivárgásról, annak minden esetben a rossz tömítettség lesz az oka. Ezt előidézheti az adott alkatrészen lévő kopás, repedés, vagy a tömítő gyűrűk elöregedése.
- Első és hátsó futómű vizsgálata: A futómű meghibásodásánál legtöbben csak a lengéscsillapítókra gondolnak, pedig annak − nehezen észrevehető − hibájakor a teljes rendszer ellenőrizendő. Az ellenőrzés, ami a műszaki vizsgákon is megvan, legalább évente/25-30 ezer kilométerenként ajánlott, hiszen ez nem csupán biztonsági, hanem költséghatékonysági kérdés is.
Egy dologbanbiztosak lehetünk, amennyiben a futómű-vizsgálat hibát, nem megfelelő állapotú lengéscsillapítót jelez: további, megbontással is járó ellenőrzés szükséges. Valószínű, hogy a lengéscsillapító nincs rendben, de a futómű egésze átvizsgálandó, az ugyanis egy szervesen összetartozó rendszer. Ennek szakszerű karbantartásához is elengedhetetlen egy szervizes szakértelme!
- Gumiabroncsok átvizsgálása: A gumiabroncsok kophatnak, szálasodhatnak, repedezhetnek. Gyakran előfordul, hogy olyan sérülés keletkezett rajtuk, amit a tulajdonos magától észre sem venne. Ugyanilyen lényeges a felnik fokozott ellenőrzése, hiszen azok is sérülhetnek az idő folyamán. Az ilyen jellegű sérülések nagyon balesetveszélyesek és kedvezőtlenül befolyásolják a gépjármű menettulajdonságait! További információkért a témáról látogasson el ide: https://bhpgumi.hu/magazin/gumiabroncs-temaban-hitelesen/2604-hogyan-orizheti-meg-abroncsai-ertekeit-minel-tovabb.html
- Világító és villamos berendezések karbantartása: Ide tartozik a fényszórók, indexek, féklámpák, ablaktörlő, kürt, vonóhorog ajzat átvizsgálása. Ilyenkor az állapotuk (esetleges kavicsfelverődésekből fakadó hibák miatt) és hatásfokuk analízise szükséges. Ha ezek bármelyike hibás, állítanunk kell a berendezésen, vagy cserélnünk kell azt. Be_ll_t_s
- Átrozsdásodás vizsgálat: a korrodáció elkerülése érdekében szükséges a következő tartozékok esetében:
alváz
kipufogórendszer
karosszéria
gyertyák
- Szűrőberendezések vizsgálata:
olajszűrő
levegőszűrő
pollenszűrő
motorolaj és szűrő csere és gyártyák cseréje
üzemanyag szűrő csere / ellenőrzés
Különösen fontos a szűrőberendezések rendszeres karbantartása
Ahhoz, hogy megértsük az ellenőrzés fontosságát, képzeljünk el magunk elé egy fritőz berendezést. Pár alkalmas használat után a tetején lévő szűrő sárgás-barnás árnyalatú lesz, vastag olaj-lerakódással. Ahhoz, hogy a motorolaj akár 30 ezer km-en keresztül el tudja látni funkcióját, szükség van a szűrő cseréjére is. A motornak a benzin, vagy gázolaj mellé levegőre van szüksége az égési folyamathoz, méghozzá nem is kevésre. A motornak idővel egyre több energiájába kerül, hogy „átszívja” a szűrőn a levegőt, ezért ez a ez az alkatrész is cserére szorul bizonyos időközönként. Ahogy az sem mindegy, hogy milyen minőségű levegő érkezik az utastérbe. Ahogyan a motor szűrője is, a pollenszűrő is eltelítődik, egy idő után, már képtelen ellátni feladatát. Az alábbi kép magáért beszél, hogy milyen kardinális különbség van egy túlhasznált és egy új pollenszűrő között:
ujregipollenszuro
Konklúzió
Napjaink járművei egyre modernebbek, nagyobb teljesítményűek és fokozottan nagy tudásúak, ám e többlettudással nő azoknak a tartozékoknak a száma, amiket egy szervizeléskor ellenőrizni, illetve cserélni kell.
Láthatjuk tehát, hogy a rendszeres ellenőrzés és karbantartás csupán egy kevés fáradtságot és ráfordítást igénylő feladat, hiánya viszont már végzetes következményekkel járhat.
A BHPgumi csapata ezúttal is a felelősségteljes gépjármű használatra szeretné felhívni a figyelmet, ami nem csak a biztonságos autózásban nyilvánul meg, hanem a személygépkocsink megfelelő, rendszeres és lelkiismeretes szervizelésében is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.